2014. január 23., csütörtök

Az első amigurumi



Előző bejegyzésemben említettem, hogy egy, az interneten talált horgolt nyuszi miatt szerettem bele a horgolásba. Sajnos angolul volt, így első pillantásra nagyon nehéznek tűnt, ezért úgy döntöttem, először egy magyar mintát próbálok meg elkészíteni. Szerencsére rátaláltam egy másik nyuszira a Barka Fonal honlapján. Nagy lelkesedéssel fogtam hozzá és rövid idő alatt sikerült is meghorgolnom. Titokban készítettem, mert meglepetésnek szántam a férjemnek, aki egyébként a mai napig nagy becsben tartja a gyermekkori plüssállatait, így biztos voltam benne, hogy igazán értékelni fogja, habár a nyuszi keze közel sem lett tökéletes.


Sikeremen felbuzdulva nekiláttam az angol nyelvű mintának is. Ez a nyuszi tovább készült, de megérte. Nemcsak sokkal jobban sikerült, mint az előző, de közben nagyon sok mindent megtanultam a mintaolvasásról és az összeállításról egyaránt. Az All About Ami nevű blog - ahol a mintát találtam - a mai napig az egyik kedvenc blogom. 



Innentől kezdve már nem féltem az angol nyelvű mintáktól, valamint a harmadik meghorgolt amigurumi után már sajáttal is próbálkoztam, amiről majd legközelebb mesélek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése