A kezdetektől…

Amikor kislány voltam, mindig csodálattal és vágyakozva figyeltem édesanyámat kötés közben. Az ujjai nagyon gyorsan jártak, rövid idő alatt újabbnál újabb sorok keletkeztek. Elhatároztam, hogy én is meg akarok tanulni kötni. Nagyon izgatott voltam, mikor anyukám ismertette a kezdő lépéseket. Azonban néhány óra alatt a lelkesedésem leapadt, mikor még mindig nem sikerült egy rendes sort sem megkötnöm.

Rövid idő elteltével egy reklám kapcsán kipróbáltam egy olyan készletet, amely segítségével kötőtűk nélkül is lehet kötni. Ám sajnos be kell vallanom, hogy ez az akkori, kicsi Ingridnek szintén nem sikerült.

Tizenpár év múlva - a későbbi csalódásokon még mindig nem sikerült túltenni magamat - egyetemista koromban újra elhatároztam, ha törik, ha szakad, akkor is megtanulok kötni. Mikor végeztem az éppen aktuális szemeszterrel, a férjem megajándékozott két kötőtűvel és 2 motring fonallal. Egy híres videómegosztónak és néhány blognak köszönhetően végre sikerült elsajátítanom a kötés tudományát és úgy két-három hét alatt sikerült megkötnöm életem első sálját. Nagyon boldog és büszke voltam, bár a sál közel sem lett tökéletes. A sikeremen felbuzdulva elmentem a városi könyvtárba és keresgéltem a kötés témájú művek között. Találtam egy számomra nagyon tetsző könyvet, amely kötött állatokat készítéséről szólt. Ez nagyon megtetszett, így hazavittem, kikerestem az egyik legcukibb mintát és nekiálltam kötni. Az aranyos kenguru anyuka és bébije kötése során nagyon sok új dolgot megtanultam. Ahogy a férjem is, aki a leírásban található hibák kijavításáért és az összevarrásért volt felelős. Az elkészült művet férjem öccsének adtuk ballagási ajándékként, szóval tudom, hogy jó helyen van. Kösz Miki! :)

Nagyon beleszerettem a kötött kis állatkákba, így elkezdtem nézelődni a neten és találtam egy gyönyörű nyuszit. Mivel nyuszimániás vagyok, tudtam, hogy ezt el kell készítenem. Igen ám, de a nyuszi nem kötött, hanem horgolt volt. És így szerettem bele a horgolásba, de erről majd egy másik bejegyzésben, egy hét múlva…