2014. március 6., csütörtök

Horgolt, bárányos szalvétagyűrűk húsvétra



A héten húsvéti szalvétagyűrűket horgoltam saját mintából. Már nagyon régóta szerettem volna készíteni egy mutatós díszszettet a húsvéti asztalra, azonban ez valamiért mindig elmaradt. Idén végre időben nekiláttam a horgolásnak. Sokkal nehezebb volt, mint gondoltam, a barika egyszerűen nem akart annyira aranyos lenni, hogy közszemlére merjem tenni és az ünnepi asztalon is megállja a helyét. Eddig ilyen még nem fordult elő velem, a munkáim, ha nem is mindig elsőre, de második nekifutásra mindig bevállalhatóak szoktak lenni. Most azonban hiába próbálkoztam, sehogy sem akart sikerülni. A barika gyapjánál többféle mintázatot és színt kipróbáltam, kapott masnit, színes orrot, kis fejet, lapos fejet, tömött fejet és még sorolhatnám…



Mikor már napok óta azon törtem a fejem, hogy hogyan is lehetne meghorgolni egy aranyos báránykát, egyszer csak egy remek ötletem támadt, amit igyekeztem minél előbb megvalósítani. Már az első prototípus sikerült, egyetlen baja az volt, hogy túl nagy lett a szeme. De ezen - gondoltam én naivan - könnyen lehet segíteni, csak kisebb szemű gyöngyöt kellett vennem, mert itthon ez volt a legkisebb. Több boltban megnéztem, míg találtam az itthoninál is apróbb gyöngyöt, de ez a méret bezzeg túl kicsinek bizonyult. De nem adtam fel, ha már idáig eljutottam, legyártottam egy újabb prototípust, aminek a szemei hímzéssel készültek. A barika most már tényleg cuki lett, meg is horgoltam a nyáj többi részét is, hogy ne unatkozzon egyedül szegényke.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése